2010. június 16.-án került sor a "SMART - Kreatív Interaktivitás 2010" elnevezésű pályázat ünnepélyes eredményhirdetésére, amelyet a Gazdagrét-Csikihegyek Általános Iskolában rendeztünk meg. A pályázatra 79 érvényes pályamű érkezett, amelyből az eseményen az első három helyezett be is mutatta pályázati anyagának alkalmazását a gyakorlatban.
A bírálóbizottság független pedagógiai szakértőkből, valamint az LSK Hungária Kft. szakembereiből állt össze. Az elbírálás mint minőségi, mint mennyiségi szempontból komoly feladat elé állította a zsűrit. Az összesen 1775 MB méretű, 1358 darab SMART Notebook oldalon sokszínű, dinamikus, kreatív és valóban interaktív ötletekkel, és azok rendkívül színvonalas megvalósításával találkoztunk. A biológia, fizika, matematika, történelem, környezetismeret, magyar nyelv és irodalom témakörökön felül művészettörténeti, közlekedési, illetve szakképzési anyagok is küldtek be a pályázók.
A beküldött pályázati anyagok 2010. augusztusától lesznek elérhetők és letölthetők a SMART TananyagPiac internetes portálunkről. A "SMART - Kreatív Interaktivitás 2010" elnevezésű pályázat végeredménye:
Helyezettek:
| I. helyezett |
Bodnárné Gáll Katalin - Tiszavasvári |
| II. helyezett |
Olajosné Kádas Irén - Homrogd |
| III. helyezett |
Kis-Benedek Mónika és Pincziné Szívós Virág - Mátraszentimre |
| IV. helyezett |
Bán Zsuzsanna - Budapest |
| V. helyezett |
Luczáné Kenyeres Mónika - Szentes |
| V. helyezett |
Szilvási Erzsébet - Budapest |
| VII. helyezett |
Kernyáné Németh Éva - Zalaegerszeg |
| VII. helyezett |
Póth Éva - Budapest |
| VII. helyezett |
Rozner-Horváth Katalin - Rezi |
| X. helyezett |
Kiss Csilla - Budapest |
SMART különdíjak:
Luczáné Kenyeres Mónika - Szentes
Kálló István - Újszász
Anyanyelv-pedagógia folyóirat szakmai különdíj:
Kiss Renáta - Bátorkeszi
Farkasné Holpert Judit - Budapest
Veszelszkiné Huszárik Ildikó - Kiskunhalas
Bóna Tamás és Bóna Irén - Bátorkeszi és Búcs
Kernyáné Németh Éva - Zalaegerszeg
Bán Zsuzsanna - Budapest
Educatio szakmai különdíj:
Seres Katalin - Szentes
Különdíjasok - Balázs Diák Kft. iDoctum programcsomag:
Farkasné Holpert Judit - Budapest
Guba András - Gödöllő
Bóna Tamás és Bóna Irén - Bátorkeszi és Búcs
Tóth Gábor - Böhönye
Kiss Ildikó - Székesfehérvár
Blahó Ágnes - Székesfehérvár
Nagy Tamás - Budapest
Bíró Zsuzsanna - Tallós
Rozner-Horváth Katalin - Rezi
Bán Zsuzsanna - Budapest
Különdíjasok - Műszaki Kiadó ajándékcsomag:
Kréz Tibor - Makó
Kiss Csilla - Budapest
Szilvási Erzsébet - Budapest
Kernyáné Németh Éva - Zalaegerszeg
Kemény Csilla - Budapest
Különdíjasok - Nemzeti Tankönyvkiadó ajándékcsomag:
Janovszki Andrea - Berhida
Póth Éva - Budapest
Bán Zsuzsanna - Budapest
Gratulálunk a nyerteseknek! A további helyezésekkel kapcsolatban érdeklődni a support[kukac]lsk[pont]hu e-mail címen lehet.
Az eredményhirdetésen készült fotók megtekintéséhez kattintson ide!